Oldal kiválasztása

Túl vagyunk a magyar és az osztrák bajnokság felén egyaránt, időszerű tehát kis helyzetértékelés. 

A HFL-ben egy győzelemmel és négy vereséggel a tabella hetedik helyén áll a csapat, a Steelers elleni idegenbeli és az Eagles elleni hazai mérkőzés vár a fiúkra. A miskolci összecsapáson a sokkal rutinosabb tavalyi Hungarian Bowl résztvevő Steelers ellen nem a Koronázók számítanak esélyesnek, ám mindent megteszünk, hogy megnehezítsük a 2016-os bajnok dolgát! 

Az alapszakasz zárásaként pedig június 16-án 15 órai kezdettel a nagy rivális Budapest Eagles érkezik a First Fieldre, ahol nem lehet más a cél, mint az első hazai pályán elért Enthroners siker!

Az osztrák bajnokságban a várakozásoknak megfelelően szerepel a csapat, veretlenül vezeti nemcsak a keleti, de az összesített Divízió IV-es tabellát is. Egyetlen hazai mérkőzés vár még a fiúkra az alapszakaszban a Klosterneuburg Broncos ellenében, ahol nem is lehet más elvárás csakis a győzelem!

Ezt követően a playoffban nyugati konferencia második helyezettje vár a Koronázókra, majd az esetlegesen sikeresen megvívott elődöntőt követően július 28-án a Divízió IV döntőjével, a Mission Bowl-al zárul a 2018-as felnőtt futballszezon.

Köszönjük mindenkinek az egész éves kitartó szurkolást, és nagyon számítunk Rátok a szezon véghajrájában is! 

(grafika: Hungarian Football)

 

Go Enthroners! Fear the E!

Free WordPress Themes, Free Android Games